Tóth János: Egy csomó a zsákon

Késő Ősz volt, de lángolt a Nap

A szél sárga falevéllel játszott,

Szekér jött álmosan bakján kalap,

Alatta János bá' egykedvűn pipázott.

Néha szólt foga közül: Gyí Lenke!

Majd a gyeplő húzásán kicsit engedett,

Kialudt pipája fejét csizmájához verte,

S a szél a levélhez hamut keverhetett.

Elhalkult a nyikorgás a szekér megállt,

Apám a bakra ült, én hátra a kis szénára,

Úgy vert a szívem, izgatottan kalapált

S indult a szekér az ostor csípős szavára.

Büszke voltam, hogy a szekéren ülhetek

S Apám dolgozni visz, engem nem tévedés!

Végre messze megyünk, és neki segíthetek,

A magtárban van, mit termett a májusi vetés.

Sétáltak mellettünk a nekivetkezett bokrok,

Ruhájuk lábuknál szépen leterítve sárgállott,

Most oly mélynek tűnt az út menti gazos árok,

Mely fölött apró falevél pókhálón hintázott.

Eltelt egy óra vagy kettő, nem tudom már,

Emlékképeim fedi az idő, mint félhomály,

Mögöttünk maradt a pizsamát kereső határ,

Omló falú magtárakat növesztett elénk a táj.

Megállt Lenke, a szekér sem tehetett egyebet,

János bá’ kezembe nyomot egy horpadt vedret,

Leugrottam az útra, hol a nép már serénykedett,

Vizet hoztam, s itattam, Lenke hálásan szemezett.

A magtárban kukoricahegy emelkedett sárgán

Völgyében zsákok s vederrel merő emberek,

Kezem végig simult az ásító durva zsák száján,

Apám vedre torkába bújt, zúdított s pergetett.

Kövérré lett zsák száját némaságra ítélve

Apró kezem madzaggal szorította el

A csomóval, mit Apám tanított, kicsit félve

Néztem a zsákon a kötést, hogyan remekel.

Apám vállára kapta s szekérre ült a zsák

Én csodáltam erejét, s magamban kívántam,

Ha tíz gyűrűt kapnak majd az időtől a fák,

A zsákot a szekérre, majd én is így vágjam.

... A fatörzse húsz-harminc gyűrűt is rejt azóta tán,

A magtár rég összedőlt, se híre, se hamva,

Ma újra sárga a levél s nem időzik soká a fán,

Szél fúj s talán mindjárt az ágról, le is szakítja.

Édesapám is eltávozott rég, szénáját gyűjti

Az égi örökké zöldellő jó szagú legelőn,

Kezem, ha madzaggal egy zsák száját köti,

Eszembe jut, s könnyem indul az érzelmi lejtőn.