Tóth Mária vagyok, tanító, zeneoktató.
A versek már gyermekkoromban közel álltak hozzám. Versmondó versenyeken vettem részt. Nyolcadikosan írtam az első szerelmes versem. Gimnáziumban próbáltam alkotni, majd hallgattam, mert lelki világomnak erre volt szüksége. Édes apám halálára írtam verseket, de sajnos elveszítettem. Hallgatásom sokáig tartott. Két éve kezdtem el újra írni. A bátyám megismertette velem az Amatőr művészek oldalát, ahová regisztráltam. Egyre többet olvastam, és áradtak belőlem a sorok.
Most az életemről szeretnék írni pár sort, ami nagyon fontos, hogy megértsék az írásaim az olvasók. Fiatal korom ellenére, nagyon sok tragikus dolog történt körülöttem, és velem. A halál szinte minden évben magával ragadta szeretteim öt éven keresztül. A versek, a prózák, egy író életét, lelki világát, érzéseit, gondolatait tükrözik. Verseimben a szerelem, a halál, a fájdalmas keserűség, a hit található meg. Miért is? Erről szólt az életem.
Elvesztettem volt barátom, akihez írtam az első halálról szóló versemet. Előtte halt meg édesapám. Hallgattam. Majd kerestem a társam ebben a fejre állt világban. Nem találtam az utam. Sajnos egy hatalmas szerelmi csalódás miatt, majdnem összeomlottam teljesen, ehhez még közre játszott a betegségem, a kórházban töltött napjaim is. A halál karjából menekítettek ki az orvosok, mikor terhességem alatt meghalt a kislányom. Egyszerre kellett feldolgoznom a betegségem, gyermekem halálát, a szerelmem cserbenhagyását, és hogy elvesztettem egy áldást, amelyet Isten adhat. Ez az áldás a világon a legszebb érzés, az anyaság pillanata, a fogantatástól kezdve. Imádom a gyerekeket. Keresztlányom, a sok mosolygós szemű kis óvodás, és az iskolában lévő gyerekek szeretete pótolja valamennyire ezt a hiányt. Sajnos ezek csak pótérzések. Az Istenben vetett hitem, akkor kezdett el erősödni mikor beteg lettem. Ezek a kis fohászok, kislányomhoz írt verseimben megfigyelhetők. Mivel érzékeny ember vagyok, így mindent mélyen, érzékenyen élek meg, a veszteséget, a szerelmet, és a gyászt is.
Megköszönöm Istennek, hogy életben hagyott, biztosan van még itt a földön dolgom. Köszönhetem a családomnak, hogy eddig eljutottam, a barátaimnak, hogy mellettem álltak.
Dolgom van tehát, lehet az alkotás, és az, hogy a versemből áradó szeretet belopja magát az emberek szívébe, és ott kiteljesedjen. Hiszen a világon az éltető, és legszebb dolog a szeretet, nélküle semmik vagyunk, és értelmetlen az életünk. Ne feledjük, nem tudni mikor ér véget az életünk, és becsüljük meg az élet ajándékait! Ne csak akkor értékeljük valamit, ha már elvesztettük!
Tóth Mária
