Tóth János: Cérnáját fűzi a remény

November jár a kopár fák alatt

erőtlen szél ejti le levél játékát,

s az egy pocsolya vizére tapadt

összetörve a ruhátlan tükörkép fát.

Alkony lép át a délután fölött,

fényeit zabolázva poroszkál a nap,

ég peremén felhőbe ütközött

s vérfénye festi a hófehér fodrokat.

Estbe fordul az idő, cérnáját

fűzi a remény s tépett vágyaim varja,

talán ma lelkem szép álmokat lát,

az üresség elenged, s nem ölel karja.