A rendőr
- Gyere, igyunk egy kólát! – vágta hátba barátját vigyorogva a magas, megtévesztően vékony, harmincas éveiben járó, szőkésbarna férfi.
Tekintetétől hideglelősen megborzong az ember. Arca hiúzszerű, riasztóan mozdulatlan. Arccsontja markánsan kiugró, kék szeme hidegen csillog. Ruhája alatt nem látni kidolgozott, keményen feszülő izmait, nem sejlenek villámgyors reakcióra képes mozdulatai.
Nyugodtan diskuráltak a kocsma félreeső asztalánál, amikor egy nagydarab, borzas részeg nekirontott valamivel kisebb ivócimborájának. A kocsma közönsége bamba vigyorral leste. Kis csuhi-puhi jólesően felborzolja a kedélyeket. Azok ketten bőszen csépelték egymást. Öklök csaptak állkapocsba, térdek ugrottak gyomorba. A nekilendülő kezek bizonytalanul kaszáltak, jobbra – balra. Imbolyogva, hol az egyik, hol a másik kapaszkodott ellenfelébe, bizonytalan egyensúlyát keresve. Már hosszú percek óta tartott a küzdelem, ütéseik lassultak, lihegve, véreres szemmel méricskélték egymást. A „mérkőzés” döntetlennel végződött volna, ha a nagydarab agyát nem önti el a tehetetlen düh. Odatántorodott a pulthoz, nyakánál megmarkolva a sörösüveget, letörte az alját. A szeszélyesen csorbult palackdarabbal nekirontott társának. Nem maradt idő töprengésre, a magas, nyúlánk férfi egy mozdulattal kirúgta maga alól a széket és a harcolók közé ugrott. Könnyedén megállította a lesújtani készülő tagbaszakad részeg kezét, villámgyors mozdulattal megrántotta csuklóját, amitől az kiejtette veszélyes fegyverét, megtántorodva, térdre esett. Ekkor a másik felé fordult, erősen markolva, kezét hátához szorította, grabancánál fogva kituszkolta az ajtón. Járdára penderítette és ellentmondást nem tűrő hangon rámordult.
- Húzzál hazafelé, nyomás!
A kidobott morogva, kacsázó léptekkel iparkododott minnél messzebre jutni. A fiatal, civilben lévő rendőr visszaült társához, a kocsma közönsége csodálkozó bámulattal kisérte mozdulatait. Sugdalózva tárgyalták az eseményeket, tisztelettel sandítva a férfi felé. A zümmögő csendet vészterhes ordítás hasította ketté.
- Megdöglessz te rohadék! – ordította az imént leszerelt részeg, és magasra emelve az üvegdarabot, nekirontott a gyanútlanul beszélgető rendőrnek. Ijedten kapták fel a fejüket a kocsmázók, döbbent moraj kúszott a vetődő alakkal. Már úgy látszott, a birkózó kinézetű támadó leteríti áldozatát, amikor az, fel sem állva, gyomron vágta ellenfelét, másik kezével megragadta üveget tartó kezét. Hüvelyk ujjával kitámasztotta a csukló külső oldalát, a másik néggyel ellentartott, és egyetlen lágy mozdulattal alkarjára nyomta tenyerét. A duhaj férfi nem engedte el a sérült palackot, az saját húsába vájt. Földre rogyott vonítva, karjából dőlt a vér. Legyőzője, részvétlen arccal állt felette, merőn nézte, majd mentőt hívott.
A palackdarab átvágta a dühöngő ízületét, nyomorék lett. Felettesei előre vetítették, előléptetésre a közeljövőben ne számítson. Figyelembe vették, hogy a sértett körözött bűnöző volt, és a rendőr gyilkossági kísérletet hiúsított meg. Az eset után, áthelyezték körzeti megbízottnak, egy kétes hírű kis faluba, hol a lopás, a verekedés mindennaposnak számított. Az a hír járta, kábítószerrel és fegyvercsempészettel is foglalkozott egy kemény mag.
Ismerte a falucskát, megfordult itt néhányszor. Hivatalába érve igyekezett hasznosan elfoglalni magát. Egy idő után unatkozni kezdett, sehol egy árva ügyfél, a tv unalmas, az olvasás most nem köti le. Hirtelen elhatározással ledobta zubbonyát, nyakkendőjét, ingujját feltürte, a helyiség közepéről elpakolt. Megfontolt mozdulatokkal lazítani kezdett. Harmónikus mozgássor követte egymást. Lábai engedelmesen lendültek feje fölé, karja villámgyorsan csapódott előre. Padlóra vetette magát, lábbujjai és ujjbegye alkotta a támaszt, kemény, szabályos fekvőtámaszokat nyomott. Ekkor nyitott rá a fejkendős nénike. Kerek, riadt szemekkel nézte, majd jóindulatúan megszólította.
- Ides fijam, így csak fárassza magát. Nem leszen ereje megfogni a bűnözőköt?
- Marad bőven nénike. Ne tessék félteni. – Nevette el magát, majd odakanyarított egy széket az asszonynak, s kapkodva rendbeszedte magát.
- Milyen bajjal tetszett felkeresni?- Fújt nagyot lezökkenve, tekintetét áthatóan a nénire emelve.
- Nagy az in bajom, lelkem. Az ijjel ellopták az összes tyúkomat. Vót vagy tizenöt. Mindet elvittík. Most hogy lesz nékem friss tojásom? – emelte surckötőjét szeméhez sírósan.
<Igen csak komoly ügyekkel kell veszkődnöm> méltatlankodott magában a rendőr, legyürve bosszúságát, felemelkedett.
- Na, menjünk, tessék megmutatni a helyszínt.
Besegítette a nehézkes mozgású asszonyt a rendőrautóba, elporoszkáltak a jelzett helyre. Alaposan szemrevételezte a tyúkólat, környékét, kiinduló pontot nem talált. Valaki nyílván bemászott a korhadt kerítésen, összefogdosta a tyúkokat és elszelelt. Tehetetlenül vakarta fejét, odafordult a mellette tébláboló asszonyhoz.
- Gyanakszik valakire néném?
A kérdezett összerezzent, majd óvatosan átsandítva a szomszédba, folytott hangon felelt.
- Hát, gyanakonni ippen gyanakodok. Űk e, a szomszid, biztosan űk vótak.
- Aztán miből jött erre a gondolatra? Bizonyíték van?- csapott le a rend őre.
- Hát az ippen nincsen, de csakis űk lehettek. Egyetlen baromfiak sincsen, oszt mígis hússzag írződik kifele. Hunnan lenne hús a fazíkba, ha nem az enyimbül? – kárált.
- Na, jó. Akkor most átmegyünk hozzájuk, lássuk a tényállást. – indult a szomszéd kapuja felé, majd megtorpanva kérdőn nézett a toporgó öregasszonyra.
- Na, jöjjön nénikém, halad az idő.
- Talán mígse űk vótak, meg aztán, jobb az ilyen szomszíddal nem ujjat húzni. Jaj fijam! Vegye, mintha nem is beszétem vóna. - megfordult és erejéhez mért gyors lépésekkel eltünt a házban.
A férfi megkönnyebbülten sóhajtott és visszahajtott az őrsre.
Hasonló csipri-csupri ügyek, vagy kisebb csetepaté a közeli kocsmában próbálták nap, mint nap, ebben a sárfészekben.
Egyik nap lábrakelt a hír, a helyi bűnöző csoport főnökét, rövid kimenőre elengedték a börtönből, de nem élvezhette igazán a várt szabadságot, a Tisza habjai hallgatagon zárultak fölötte. Egyesek úgy tudták, nem tudott úszni, mások szerint belefullasztották. Az eset után a falu csendjét felverte, a zajos búcsúztatás messzehangzó jajszava. Az irodába is behallatszott a sírás-rívás, a rendőr komoran üldögélt, amikor egy férfi lélekszakadva feltépte az ajtót.
- Gyüjjék gyorsan biztos úr! Ölik egymást a kocsmába.
- Aztán kik? –szökken talpra a közeg.
- Hát a megbódogult emberei, meg a másik csapat. – vetette oda, és már el is tünt a szomszéd utcában.
A rendőr hamar odaért a közeli füstös házhoz, ahonnan csatazaj szállt az esti légben. Halálos nyugalommal benyitott. Mintegy ötvenfős társaság gyepálta egymást. Az asztalokat felborították, szanaszét üvegek, poharak romjain taposott a dühöngő tömeg. Tudta, egyedül van, nem bírkózhat meg ennyi emberrel, de meg sem futamodhat. Itt csak az elszánt, határozott fellépés segít, s talán a szárnyrakelt híre. Nyakán kidagadtak az erek, mozdulatlan arccal, éles szemmel mérte végig a csoportot, akik észre sem vették érkezését. Pengevékony száját összeszorítva, bentebb lépett. Váratlanul kés villant, de az illetőnek nem maradt ideje szúrni, a rúgástól kirepült kezéből, karja kifordult. Fájdalomtól eltorzult arccal, üvöltve bámult a rendőrre. Hirtelen vésztjósló csend támadt. Minden szempár a rendőrre tapadt. Ő, arrébb lökte a nyögdécselőt, határozott léptekkel közelebb ment. Szétnézett az alvilági figurák között, arca nem árult el érzelmet, s mint magányos szikla tornyosult a csoport fölé. Hangja lassan, szilárdan csendült.
- Folytassátok, de a győztesnek velem kell kiállnia.
A harc hevétől villogó szemekbe nézett, nem állhatták, elfordították fejüket. Rosszarcú férfi, nyílván vezérféle lehetett, intett a többieknek. Azok némán felállítgatták a székeket, asztalokat és letelepedtek. Az ellenséges tábor egyenkint kiszállingózott.
A rend őre komótosan odalépett a pulthoz, kólát rendelt, majd a söntésnek háttal támaszkodva nézte a megjuhászodott csoportot. Laposan oda - odapislogtak rá, ki tudja, mi játszódott le szűkreszabott agyukban. Miután pohara kiürült, megigazította derékszíját, mereven a vezérre nézve, megszólalt.
- Na, emberek. Mára vége a szórakozásnak, záróra. Induljon mindenki haza. – kis szünet után nyomatékosan hozzátette - MOST.
Kérdőn pillantottak a vezérre, aki ismét intett fejével, induljanak. A kocsmáros kezébe pénzt nyomva, biccentett a rendőrnek, s lomha léptekkel elindult emberei után.
